TETŐ ALATT A KOLLÉGIUM

Mind a kilenc szintje elkészült az új egyetemi kollégiumnak, tető alatt, fűtve van már az épület. Júniusra végeznek a kivitelezéssel, s addigra megszépülnek a régi kollégiumi szobák is – az utolsó 150 felújítása zajlik. A parkolóházat május végén adhatják át, az utolsó előtti félemeletet betonozták tegnap.

Tizenegy hónapja vették birtokba a szakemberek és munkagépek a Mobilis melletti területet, áprilisban kezdték építeni a Széchenyi István Egyetem új, kilenc szintes kollégiumát. A munka rendkívüli üteméről mindent elárul, hogy mostanra teljesen elkészült a 19 ezer 400 négyzetméteres épület szerkezete, tető alá került, beépítették a homlokzati nyílászárókat, elindították a fűtési rendszert, berendeztek egy mintaszobát. Mindemellett a három régi kollégiumi szárnyból (mintegy 15 ezer négyzetméter) is felújítottak már kettőt: a K3 és K4 épületben megtörtént a fűtéskorszerűsítés, a gyenge- és erősáram felújítása, a belső nyílászárók cseréje, a festés, a burkolatcsere, a vizesblokkok felújítása, a 300 szoba bútorzatának cseréje. Most már a harmadik, a K2 szárnyban végzik ugyanezeket munkákat – tájékoztatott Geszler Norbert, az egyik fő kivitelező, a West Hungária Bau Kft. (WHB) projektvezetője. 

„Az új kollégiumban már belsőépítészeti munkák folynak. A belső falazási-vakolási munkák kész vannak, a hidegburkolás és az álmennyezetek építése a negyedik emeleten tart, a festés a hatodikon, a gépész-és villamos munkák a hetediken. A napokban kezdődött a lift szerelése és a homlokzat szigetelése” – tudtuk meg a projektvezetőtől, miközben az első szinten elkészült szobához vezetett minket. Egyszerű burkolatok és bútorok uralják a teret, de modern, komfortos és a már meglévő épületekben lévőnél nagyobb, tágasabb helye lesz majd az itt lakó kollégistáknak. A kétágyas szobákban az íróasztalokon kívül szekrényeknek is jutott hely, s külön hűtő és fürdőszoba is tartozik mindegyikhez. Mindössze egy emberrel kell tehát majd osztozniuk a lakóknak. Ugyanígy néznek ki a régi szárnyak felújított szobái is, ugyanolyan bútorok és burkolatok kerülnek oda is, csak a hely kisebb valamivel. De akármelyik épületben is kapnak elhelyezést majd a hallgatók, 21. századi, minden igényt kielégítő körülmények közé kerülnek. Ők viszont csak a második lakói lesznek a kollégiumoknak, elsőként az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál versenyzői vehetik birtokba. Ahogy arról már beszámoltunk: az egyetem területén lesz az olajgyári mellett a másik olimpiai falu, így a kivitelezés határidejét is ez határozza meg. „Június végén legkésőbb levonulunk, s átadjuk az épületeket. Jól állunk, tartható ez a határidő” – jelentette ki Geszler Norbert.

A következő hónapokban bármilyen mostoha lehet az időjárás, a munkálatokat az már nem befolyásolja. A szükséges létszám is adott, közel háromszázan dolgoznak egyszerre az új és a régi kollégiumokon. Közben az egyetemi csarnok melletti parkolóház szintráépítéssel kétszáz férőhellyel bővül. Ott tegnap az utolsó előtti félemeletet betonozták, az már május végére elkészülhet – fűzte hozzá Geszler Norbert.