Elismerés egy életért

Meghatódva állt a győri sportgála közönsége előtt, pedig életében hozzászokhatott a szerepléshez: Várnagy András 73 éves tanár, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának volt vezetője ...

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2016. február 16.) Papp Győző

Meghatódva állt a győri sportgála közönsége előtt, pedig életében hozzászokhatott a szerepléshez: Várnagy András 73 éves tanár, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának volt vezetője életműdíjat vehetett át a jeles eseményen.

Évente odaítéli az életműdíjat a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány, amelyet olyanok kapnak meg, akik korábban önzetlenül is dolgoztak a sportban.

Idén a választás Várnagy Andrásra esett és a munkásságát ismerők szerint a díj méltóbb helyre nem is kerülhetett volna.

Fiatalkorának főbb állomásai Pápához és Győrhöz kötik, így frissen végzett testnevelő tanárként boldogan vállalt állást a győri Engels-iskolában. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába.

„Nem mostanában történt mindez, mert 1964-et írtunk - mondja, majd így folytatja az emlékezést: - A kollégáimmal, Váginéval és Gyimes Győzővel mi már akkoriban megvalósítottuk a mindennapos testnevelést. Igaz, csak a kiválasztott gyerekeknek, akik délután az ETO-ban, a Dózsában, a Spartacusban is edzettek. Pályákat építettünk, versenyekre jártunk, életem egyik nagyon szép időszaka volt.”

Kilenc évet tanított az iskolában, amikor 1973-ban Kránitz István, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola tanszékvezetője felkérte, legyen a munkatársa.

„A KTMF-en, majd jogutódján, a Széchenyi-egyetemen tanítottam 2008-ig, a nyugdíjba vonulásomig - folytatja Várnagy András. - Közben 2006-ig a Testnevelési és Sportközpont vezetője voltam. A nálunk alkalmazott követelményorientált győri modellt, amely négy részből áll - úszás, állóképesség, erő, egy sportág megismerése -, még ma is mintaként emlegetik a felsőoktatásban.”

Várnagy András edzőnek is kiváló volt, a főiskola labdarúgócsapatával négyszer nyerte meg az egyetemi-főiskolai or­szágos bajnokságot. Közben a KTMF éveken át a megyei első osztály megbízható résztvevője volt.

„A labdarúgás mindig fontos szerepet játszott az életemben, ezért is vállaltam örömmel különböző tisztségeket a megyei szövetségben. Azzal vált teljessé az életem” - említi végül az életműdíjas Várnagy András.