Diplomaátadó ünnepséget tartottak a Széchenyi István Egyetem négy karán

A Széchenyi István Egyetem kilenc karán több mint 1600 hallgató tett sikeres záróvizsgát a most záruló félévben. Közülük az Egészség- és Sporttudományi Kar, az Apáczai Csere János Kar, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar végzettjei a pénteken és szombaton tartott ünnepségeken vehették át diplomájukat.

2021.07.20.- Hancz Gábor

A hallgatók életében talán a legfontosabb pillanat, amikor többéves erőfeszítésük eredményeként ünnepélyes külsőségek között átvehetik oklevelüket. A koronavírus-járvány miatt tavaly nyáron és idén februárban nem kerülhetett sor ilyen eseményekre a Széchenyi István Egyetemen, a mostani tanév végén azonban már lehetőség nyílt az ünnepségek megtartására. A sort a Művészeti Kar nyitotta június végén, amelyet a mostani hétvégén az Egészség- és Sporttudományi Kar, az Apáczai Csere János Kar, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar folytatott a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. Ezeken a karokon több mint 700 fiatal szerzett most diplomát.

Az Egészség- és Sporttudományi Kar ünnepélyén Győr nevében prof. dr. Dézsi Csaba András polgármester, a kar tudományos dékánhelyettese is szólt a jelenlévőkhöz. „Kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön megtalálnia azt a helyet, ahol nemcsak elkezdheti azt a munkát, amire diplomája feljogosítja, hanem szeresse is azt. Találják meg benne számításukat, megélhetésüket, örömüket, fejlesszék folyamatosan a tudásukat” – fogalmazott. Köszönetet mondott a Széchenyi István Egyetem oktatóinak a tartalmas, színvonalas képzésért, a járvány miatti nehéz időszakban tanúsított kitartásért és az áldozatos munkáért, valamint a hozzátartozóknak a hallgatók segítéséért. A végzettekhez fordulva pedig azt mondta: „Mindenkinek szívből gratulálok, hiszen ez győzelemnek számít az életben. Mit tehet egy győztes? Örül egy napig, majd felkészül az újabb küzdelemre. Van, akinek ez a munka, van, akinek pedig a következő diploma megszerzése lesz.”

Ahogy az Egészség- és Sporttudományi Karon, úgy az Apáczai Csere János Karon, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karon, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon végzettek is ünnepélyes esküt tettek arra, hogy megszerzett tudásukat a Széchenyi István Egyetem tisztességére, embertársaik javára, népük és hazájuk dicsőségére fordítják, és szakadatlanul gyarapítják. A jogi kar ünnepségén a végzett joghallgatókat a hagyományoknak megfelelően doktorrá avatták. Az eseményen summa cum laude minősítésű diplomát vehetett át Gábriel Andor Zoltán, Gősi Tamás, Kiss Ferenc Zsolt, Lantos Milán, Somogyi Csilla, Szabó Lívia, Szalay Péter, Varga Ádám és Vincze Erik Jenő.
A diplomaátadókon a szokásoknak megfelelően kitüntetéseket is átvettek az arra érdemesek.

Apáczai Csere János Kar

Pro Auditoribus emléklap: Binder-Takács Eszter Edit

Pro Auditoribus díj oklevél minősítés: Boa Zsófia, Csató Kitti Mónika, Pintér Patrik

Pro Auditoribus díj bronz minősítés: Maszlavér Diána Virág

Pro Auditoribus díj ezüst minősítés: Horváth Kinga

Apáczai Csere János Kar diplomaosztó ünnepségének képei. (Fotók: Mekliz Fotóstúdió)

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Pro Auditoribus emléklap: Antal Dóra, Dobos Dorina, Joó Virág Annamária, Medvácz Ádám, Molnár Adrienn Erzsébet, Szabó Lívia

Pro Auditoribus díj oklevél minősítés: Pollák Eszter, Sárközi Márk

Pro Auditoribus díj ezüst minősítés: Bíró Annamária

„Oktató a hallgatókért” díj: dr. Kelemen Roland

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar diplomaosztó ünnepségének képei. (Fotók: Mekliz Fotóstúdió)

Egészség- és Sporttudományi Kar

Pro Auditoribus emléklap: Boldizsár Botond, Dán Patrik, Horváth Lilián, Incze Ábel, Smidéliusz Szandra

Pro Auditoribus díj oklevél minősítés: Báró Szabina, Hornyák Zsolt Mihály, Horváth Tünde Anna, Nagy Zsófia, Németh Ágnes Fruzsina

Egészség- és Sporttudományi Kar diplomaosztó ünnepségének képei. (Fotók: Mekliz Fotóstúdió)

Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar

Pro Progressum emléklap: Szabó Máté, Zsirai Annamária

Pro Auditoribus emléklap: Bozzay Eszter Vivien, Esztergályos Patrik, Payer Veronika

Pro Auditoribus díj oklevél minősítés: Győri Sára Rózsa, Tóth Gabriella Margit, Vass Alida

Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségének képei. (Fotók: Mekliz Fotóstúdió)

 
A Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kara, Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kara, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara, valamint Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara a tervek szerint szeptember elején tartja diplomaátadó ünnepségét.