1974-et írunk, nagy a zsongás a Széchenyi István Egyetem – akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) – kollégiumában, az első hallgatók beköltöznek az épületbe. Mátyás Gábor Zoltán másodéves vasútgépészmérnök hallgató Budapestről érkezik, hogy Győrben folytassa tanulmányait. Mindig is közösségszervező alkatként ismerték, ez érezhető volt már az első főiskolai évében is, amelyet Budapesten végzett el. A KTMF kollégiumába érkezve, holmija kipakolása közben felismeri, hogy a kampuszon szinte kizárólag fiúk kezdik el tanulmányaikat, ezért első dolga, hogy testvérosztályt keressen tankörének. Mátyás Gábor Zoltán és tankörtársai ekkor nem sejtik, hogy ezzel a lépéssel sokak sorsa eldől.

Az első találkozás

„Kézenfekvő volt, hogy a győri tanítóképző főiskola egyik osztályát hívtam el egy klub délutánra. A tanítóképzőre szinte csak hölgyek jártak, szívesen csatlakoztak hozzánk. Ezen a délutánon ismertem meg Terbe Andrea Dórát…” – mosolyodott el Gábor, aki előtt olyan elevenen élnek a 47 évvel ezelőtti emlékei, mintha csak ma történtek volna. Mint mondja, budapestiként meglepő volt számára, hogy Győrben akkoriban nem igazán volt lehetőség a fiatalok csoportos szórakozására, s kitalálta, megszervezi tankörtársaival a KTMF első gólyabálját.

„Olyan nagy siker volt a buli, hogy nemcsak a főiskolások, hanem a város fiataljai is mind-mind be akartak jutni a mostani SZE étterembe. Szó szerint gombostűt sem lehetett leejteni, fergeteges volt a gólyabál. Sok kapcsolat szökkent itt szárba. Dóri és én akkor újra egymásra találtunk, és ott kezdődött el köztünk valami. Megbeszéltük, hogy másnap újra találkozunk. Onnantól sosem szakadtunk el egymástól” – meséli Gábor, aki ’74-ben még nem hitte, hogy megismerte azt a nőt, akivel leéli az életét.

„Boldog voltam a főiskolán”

„Hogy mi tetszett meg Dóriban, nem tudnám röviden elmondani, kialakult köztünk a szimpátia, meg akartuk ismerni egymást, és működött a kémia. Gyakori randevúhelyszín volt a kollégium és az egyetem festői környezete, ezért biztos, hogy katalizátor funkciója volt kapcsolatunkra nézve a főiskolának. Szerettem azt az életszakaszom, boldog voltam: tanultam és éltem. Ha ma itt sétálunk, melegség tölti el a szívünk. Hirtelen minden megelevenedik, ezért is örülök, hogy Győrben telepedtem le” – mondja, mert az egyetemi szerelem története itt nem ért véget. „Már az államvizsgára jelentkeztünk, amikor még mindig udvaroltam neki. Ő győri volt, én pesti, döntenünk kellett a folytatásról, és mi egymást választottuk. Egy különleges gyűrűvel megkértem a kezét, és még az államvizsgák hónapjában, 1976 júliusában összeházasodtunk” – meséli.

Esküvői fotó 1976-ból.

 

Mitől fényesek a hétköznapok? 

Gábor és Dóri 45 éve házasok. Ahogy a mindig derűs férjtől megtudjuk, közös életük során voltak könnyebb és nehezebb hetek, de egyvalami mindig biztos volt: egy irányba néztek. „Mindketten úgy gondoljuk, a kályha otthon van. A kritikus helyzeteket együtt oldottuk meg, és el tudtuk engedni a vélt igazságainkat. A két ember közti valós kapcsolat a fontos, ez teszi fényesebbé a hétköznapokat. Ha úgy tetszik, még ma is szerelmes vagyok a feleségembe, de ez az érzés az idők során természetesen változott. Az a gondolat viszont kezdetek óta örök, hogy mindketten tudjuk, együtt akarunk lenni” – érzékenyült el a férj, aki a mai napig megköszöni az ebédet, amit feleségétől kap.

A Széchenyi István Egyetem egykori hallgatóit két fiúval és négy bájos unokával ajándékozta meg az élet. „Amikor a gyerekek ránk nyitják az ajtót, amikor segítünk egymásnak, nagyon jó érzés. Ha unokáink ölelését érezzük, tudjuk, hogy visszakapunk abból a szeretetből, amit gyerekeinknek adtunk. Úgy érzem, ez ad igazán értelmet a házasságunknak” – summázta szerelmük történetét Gábor.

Dóri és Gábor: Örömmel éljük meg a napjainkat, együtt éljük meg az életet, amiben mindketten boldogságot találtunk.

Az Ön történetét is várjuk!

Ha ön is elmesélné nekünk kedves egyetemi/főiskolai emlékeit, írjon nekünk az oregdiak@sze.hu címre.