Varga Enikő világszínvonalú képzést kapott a A Széchenyi - egyetem doktori iskolájában

Nagy formátumú mentor-oktatók, szemléletformáló gondolatok, maximális támogatás – Varga Enikő elmondása szerint az értékes tudás mellett ezt mind biztosította számára a Széchenyi István Egyetem angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programja. A tehetséges szakember a világon elsőként modellezte le az internetalapú tanulás folyamatát transzdiszciplináris megközelítésből.

2021. február 16. – Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek

„Kutatási eredményeimmel remélem, hasznos tudással gazdagíthatom társadalmunkat” – utalt doktori disszertációjára Varga Enikő, aki néhány hete – ahogy hívja – intellektuális kalandtúrája végére ért: megvédte doktori értekezését. A Széchenyi István Egyetemen a Magyar Nemzeti Bank alapítványi támogatásával létrejött SzEEDSM Transzdiszciplináris Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Program egyik első jelentkezőjének témája a karrierváltás, az internetalapú tanulás folyamata volt. Ezen belül pedig azt vizsgálta, hogyan szerezhetők meg a hagyományos gazdálkodáshoz szükséges ismeretek pusztán digitális eszközök, blogok és a közösségi média segítségével, mik ma a biofarmok kihívásai. Disszertációjában az agrártudományok és az informatika fúziója valósul meg. A két út, amin Varga Enikő elindult, a győri doktori iskolában ért össze.
Varga Enikő: Büszke vagyok arra, hogy transzdiszciplináris szempontból a világon elsőként sikerült lemodelleznem azt a tanulási folyamatot, amin ma, a digitális korban egyre többen keresztülmennek karrierváltásuk idején: az internet adta lehetőségeket is kiaknázva képezik magukat. (Fotó: Széchenyi Alumni Magazin, Könczöl János)

Kutatása segítheti a döntéshozókat

Varga Enikő a világ egyik legnagyobb vállalatánál, a GE Lightingnél informatikai vezetőként dolgozott 25 évet, időközben nyolc hónapos amerikai kiküldetésben is helytállt, elvégzett egy MBA-képzést.

„Azt mondja, kevesen érnek el idáig pályájukon? Én a csúcson mégis elérkeztem ahhoz a bizonyos Handy-féle második görbéhez... Életmódot, karriert váltottam, csendre vágytam. Családommal egy alföldi tanyára költöztünk, és gazdálkodni kezdtünk. A legizgalmasabb az egészben, hogy mindent, ami szükséges farmunk, vendégházunk működtetéséhez, az internet segítségével tanuljuk meg” – ecsetelte a fordulat részleteit, s mutatott rá kutatási témaválasztása okára Varga Enikő. 

„Büszke vagyok arra, hogy transzdiszciplináris szempontból a világon elsőként sikerült lemodelleznem azt a folyamatot, amin ma, a digitális korban hozzám hasonlóan egyre többen keresztülmennek karrierváltásuk idején: az internet adta lehetőségeket is kiaknázva képezik magukat. Tapasztalataik alapját webes beszámolók, videóblogok adják. Őket vizsgálva megalkottam a »tapasztalatbányász« fogalmát. Gondolkodásmódjuk, tanulási módszereik tudományos modellezése a mesterséges intelligencia alapú webes keresőprogramok hatékonyságához is hozzájárulhat, egyben  a felhasználókat, döntéshozókat is segítheti. Tanulmányom új nézőpontot hozott a vizualizált tanulási tartalom kiválasztásának szemléletéről” – foglalta össze érdeklődésünkre.

Bölcs Vár, a SzEEDSM Transzdiszciplináris Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Program budapesti képzési helyszíne. (Fotó: bolcsvar.hu)

Kitárult a világ

Varga Enikő nem tagadta, keményen dolgozott az elmúlt négy évben, hiszen a doktori iskola elvégzéséhez szükséges feladatokkal munkaideje és anyai teendői után, leginkább éjjel haladt, és a sikerhez elengedhetetlen volt családja őszinte és maximális támogatása, de mint mondta, az eredmény megérte a fáradtságot.

„Olyan neves külföldi professzoroktól tanulhattam, mint Basarab Nicolescu vagy Charles ​Handy menedzsmentguru, társadalom- és szervezetfilozófus, korunk egyik legnagyobb kortárs gondolkodója. A programban közvetített rugalmas hozzáállás nyomot hagyott gondolkodásomban, munkáimban. Határozottan úgy érzem, formált engem. A doktori disszertációm védése után csak pár napig lazítottam, már most azon töröm a fejem, hogyan folytathatom a képzésben megkezdett utam” – tekintett előre a végzős PhD-hallgató.

 

A doktori programról

A Széchenyi István Egyetemen 2016 szeptemberében a SzEEDSM angol nyelvű doktori program gazdálkodás- és szervezéstudomány területen azzal a céllal indult el, hogy külföldi szakemberek bevonásával és nemzetközileg domináns, tudományos trendek követésével világszínvonalú doktori képzést biztosítson a magyar felsőoktatásban, transzdiszciplináris látásmódban. A doktori program vezetői tanulva a pandémia miatt kialakult helyzetből a publikációösztönzés új formáit valósítják meg, és erősítik a doktori program műhelyszintű működését 2021-től. Online eszközökkel és lehetőség szerint egyre több személyes interakcióval támogatják a tudományos együttműködések minden formáját.