Szárnyakat adott a Széchenyi-egyetem mesterképzése

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra hamarosan új munkahelyen kamatoztatja a Széchenyi István Egyetemen megszerzett mesterdiplomáját. A balatonfűzfői Vágfalvi Ottó Művelődési Központ és Könyvtár vezetője lesz. 2020-ban végzett kulturális mediáció mesterszakon, a megelőző évben pedig a Tudományos és Művészeti Diákkonferencián a humán szekcióban ért el első helyezést. Kalandos, mégis céltudatos életút áll mögötte, és újabb kihívások előtte.

2021.03.24. -  Simon Panka, SZE Alumni

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra, édesapja munkájából kifolyólag Moszkvában nőtt fel, ahol már gyerekként természetes közegének érezte a multikulturális közösséget. Az Oroszországban eltöltött gyermekévek jelentős hatással voltak rá, korán meg kellett tanulnia azonosulni egy másik kultúrával, miközben megőrizte magyar identitását is. Az orosz anyanyelvi szintű ismeretét később tolmács diplomával kamatoztatta. Az érettségit már Veszprémben tette le a Lovassy László Gimnáziumban, majd közgazdasági oklevelet szerzett, de már akkor tudta, hogy kulturális, művelődési területen szeretne elhelyezkedni. 2007-től a Hungarofest Nonprofit Kft. KultúrPont Irodájában dolgozott, részt vett a Kultúrák közötti párbeszéd európai évének (EYID) koordinálásában, valamint a Kínában rendezett magyar kulturális évad lebonyolításában is. Tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen a ráckevei Ács Károly Művelődési Központ intézményvezetőjeként kezdte el. Miután családjával visszaköltöztek a Balaton-felvidékre, mesterdiplomáját már a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságának módszertani referenseként vette át.

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra célja a művelődő közösségek építése.

A háromgyermekes édesanyának komoly logisztikai kihívást jelentett, hogy munkája mellett, eleinte Ráckevéről, később Veszprémből oldja meg a mesterképzésen való részvételt, ő mégis Győrt és a Széchenyi István Egyetemet választotta.

„Nagyon szerettem a Széchenyi István Egyetemre járni. Az Apáczai Csere János Kar családias környezetében zajlott a képzés, de mindig a központi kollégiumban foglaltam szállást, így kicsit visszatérhettem újra a kollégista életbe is. A keresztféléves képzésen összesen négyen voltunk, mindig jó volt a hangulat, a lelkesítő légkörben partnerként kezeltek minket az oktatók” – emelte ki érdeklődésünkre Szerdahelyiné Lőrincz Nóra.

Elmondása szerint a Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék hangulata teljesen beszippantotta. Ott ugyanis egyedülálló lehetőségek nyíltak meg előtte: dr. Lanczendorfer Zsuzsanna tanárnő-egyetemi docens, későbbi témavezetője szervezésében elutazhattak Erdélybe, és többször vettek részt közös terepgyakorlaton, ami meghatározta azt a szoros kötődést, amely a képzés végeztével is megmaradt köztük. Szerdahelyiné Lőrincz Nóra kiemelte, bár hosszú évek óta tevékenyen dolgozik a közművelődés és a közösségépítés területén, mesterképzése során mégis tudott új ismereteket és módszertant elsajátítani, illetve egyfajta rendszerbe foglalta eddigi tapasztalatát és tudásanyagát. „Így találtam meg a helyemet: itt kerültek a dolgok a helyükre” – tette hozzá.

Maga az emberléptékű város, Győr és az egyetem elhelyezkedése is nagyon tetszett a kulturális mediáció szakos hallgatónak. Az itt kialakult erős baráti kapcsolatokra utalva elmesélte, hogy egy helyi évfolyamtársának köszönhetően megismerhette a megyeszékhely legszebb, ám kevésbé ismert pontjait is.Szerdahelyiné Lőrincz Nóra, ahogy ő fogalmaz, áprilistól „visszamegy a terepre”. Balatonfűzfőn szeretné a megkezdett munkát folytatni, amelynek célja a közösségépítés és a művelődésszervezés, mindezt minél szélesebb kulturális körben.

Tevékeny közösségépítő.